Egy meg nem értett ember

Kedves Olvasók!

Megosztok egy újabb részletet. Fogadják szeretettel!

“De én nem merek újra felállni. Nagyon félek. Mi lesz, ha újra elesek és megütöm a fejem? Éreztem, hogy semmivé válok. Mint amikor a nyakamon volt a kötél, születésemkor. Amikor a fehér árny azt mondta el ne veszítsük! Nem akarok elveszni. Nem fogok menni. Inkább pihenek most, fáradt vagyok. Lesz holnap és én megoldom. Minek menjek, amikor tudok másképp is haladni. Én nekem így jó. Aki nem hagy mászni, majd ököl erő ököl. Én azt csinálok amit akarok. Rakogatnak ide oda, meg útban vagyok. Jó megpróbáltam erre, nem sikerült majd nem elvesztem. Hát nem. Majd én tudom, hogyan mozgok. Hagyjanak engem békén, legyenek csak magasak, menjenek. Majd elesnek ők is, aztán ők is sírnak. Apukám azt mondta majd segít, majd Ő megmutatja. Azt mondta, edzek veled. Nem tudom ez mi, de hiszek neki. Ez valami jót jelent, edzek. Már várom nagyon.”

“De nem akarom, hogy szomorkodjanak miattam, ezért felállok, és meg tanulok menni. Már, ha fognak tudok, de egyedül nehéz. Gyenge a lábam, mondja Apukám mindig. Ezek között a rácsok között, nem eshetek nagyot. Itt próbálom meg. Na, már fent vagyok a lábaimon, elengedem. Húú de fura, imbolygok, olyan mintha lebegnék. De megyek, sikerült, és nem kell fognom a rácsokat. Sikerült.

– Nézzétek, megy! Megy a fiam. – Mondja anyukám. Jajj de jó, de ügyes.

– Hogy csináltad kisfiam?

– Én menni akarok. Menni, menni.

De jó volt látni Anyukámat, nevet, mosolyog, boldog. Akkor, ha ez jó neki, akkor sokat fogok menni, és futni. Ezt ma tanultam, futni. Biztos futni is jó, mivel menni is jó. Most büszke vagyok magamra. Sok embernek jó kedve lett miattam, azzal, hogy megyek. Ha nagy leszek, sokat fogok menni és futni, akkor sok boldog ember lesz velem. Elhatároztam, ezt teszem.”

Pliha Jácint – Író